Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Rendezvény Hírek

Kertünk állapota, nem csak a látvány miatt fontos számunkra, hiszen tavasztól-őszig a KultPince kertje rendezvényhelyszín is egyben.  Esküvők esetén a polgári szertartás, a kertmozi, grill partik és közös főzések, nyáresti kiülős, fröccsözős beszélgetések helyszíne.

 

Kultpince kertje Medárd napján

A sajnálatos kényszerszünet a vendéglátóhelyeket, így a KultPincét is érzékenyen érintette. Nem tehettünk mást mint leálltunk és egyben elkezdtünk készültünk az újrakezdésre, ennek megfelelően már régóta szükségessé vált klímatizálással kezdtük, hogy a nyári kánikula időszaka alatt vendégeink komfortérzete megfelelő lehessen. Másik nagylélegzetű feladat volt, hogy a még téglázatlan, agyagos pinceágunkat tégla burkolattal lássuk el, mivel a leszakadó agyagrétegek zavarták borkóstoló programjainkat, Ezen projektek éppen befejeződtek, és ekkor jött az örömhír, hogy újra indulhatunk.
Első feladatunk volt, lent a pincében, fent az épületben és a kertben egyaránt, egy igazi nagytakarítást és karbantartást végezni, hogy az újrakezdés esküvői helyszínként, rendezvényhelyszínként méltó színvonalú lehessen.

 

  KultPince téglázása KultPince kertje a tavaszi rendbetétel idején

KultPince takarítás

 

Kellemes nyári esti kikapcsolódás halk tücsök zenével, Szurok mester grillételei és mellé egy jó pohár bor vagy fröccs, ezt követően egy a közönség által választott jó film a szabadban. Ez egy igazi retro hangulat, és még ami a mozi lényege, a közösségi élmény. Mindezt megtalálod a következő szezonzáró KertMozinkban, szavazz az általad legérdekesebbnek tartott filmre!

 

Kertmozi a Kultpincében, szezonzáró filmvetítés

 

     

Közeleg a nyár és a KultPincében pergola épül, Úgy gondoljuk, hogy egy árnyas pergola biztosíthatja az igazi kerti élményt, egy igazi árnyas, kiülésre csábító szabadtéri szoba. Azon leszünk, hogy mielőbb zöld növényekkel fedett, kerti bútorokkal otthonossá tett fröccsöző hely szolgálja vendégeink kényelmét.

Pergola a KultPincében