kalandjáték
KultPince egyike a monori Fogadó pincéknek, így hát ha szereted a bort, szereted az ódon pincék hangulatát, szeretsz túrázni és szeretsz játszani, kapcsolódj be kalandjátékunkba!
Kalandozások a magyarországi pincefalvakban program keretében látogass el a KultPincébe is! Látogatásoddal egy lépéssel közelebb kerülsz, hogy a pincefalvak királynője vagy királya legyél!
Az utóbbi évek kiemelkedően meleg nyarai késztettek bennünket arra, hogy a vendégtereinket klimatizáljuk. Abban reménykedünk, hogy még a nyáron klímáinkat használatba vehetjük a vendégeink és magunk örömére egyaránt.
A fiatalokból álló csapat gyalogosan érkezett a KultPincébe születésnapot ünnepelni úgy, hogy ezt a jeles napot csapatjátékkal, azaz a Monori CsámBORgó-val, borkóstolóval, majd pedig egy közös vacsorával fűszerezzék. A létszámból adódóan a kincsvadászattal tarkított csapatjáték három pályán zajlott és a kincskereséssel együtt hozzávetőleg két óra időtartamig tartott. A csapatjátékot követően borkóstolón vett részt a csapat, ahol Lukácsy Pince, Szárazhegyi Szőlőbirtok és KultPince borait kóstolták, majd pedig következett a jól megérdemelt vacsora,
Amennyiben kedveled a téli pincefalu hangulatát, a kora reggeli friss levegőt, az igazi falusi disznóvágást, az ehhez tartozó reggeli "fogó pálinkát", a fűszeres forralt bort, a reggeliként kínált friss hagymás sült vért, a resztelt májat és a friss parasztkenyeret, netán van kedved megkóstolni a pörzsöléskor megpuhult malacfülét, ha szeretsz részt vállalni a disznó feldolgozásában, ha szeretsz hurkát, kolbászt fűszerezni, bekeverni, tölteni és ha szereted a késő délután kezdődő disznótoros vacsorát?
Ha igen, ne tétovázz tovább!
Mert mindezt megleled a KultPincében
Kirándulás a pincefaluban? Látnivaló? Kaland? Borkóstoló? Csapatépítés? Kincsvadászat? Mi úgy gondoljuk, hogy mindenez egyben.
A KultPincébe érkező kalandvágyó vendégek egy csomagot kapnak az összes szükséges eszközzel, információval, ami a csapatépítő, kincsvadászó kültéri játék sikeres végigjátszásához szükséges. A pincefalunéző, tanösvényt olvasó, tájékozódást gyakorló, feladatmegoldó útvonal végpontja ismert, ami maga a starthely, azaz a KultPince. A CsámBORgó útvonalai rendkívül változatosak, a játékosok előre nem ismert, a feladatmegoldások által vezérelt útvonalon haladnak és csakis az összes feladat, a kincsvadászat helyes és hiánytalan megoldása esetén jutnak vissza a kiinduló helyre. A helyes megoldások eredményeként két titokdoboz kinyithatóvá válik és a csapat hozzájut a meglepetés ajándékokhoz. A CsámBORgó a feladatmegoldások, a tájékozódás izgalmával fűszerezett és fordulatokban gazdag, a 180 ha területen fekvő pincefaluban bonyolódó csapatépítő kalandjáték.
Csoportos élmény ajándék a KultPincétől, kincsvadászat a hegyen
Beszélhetünk kollégákról, baráti társaságról vagy egy osztálytalálkozóról a KultPince élmény és eseménydús programokat kínál amely a közös élményen keresztül tovább erősíti a barátságot, az összetartozást. Ilyenkor a jókedv és a hangulat garantált.