KultTerasz
Bár az elmúlt napokban és ma is elég hűvös volt az időjárás, de az előjelzés szerint a következő napokra viszonylag magasabb hőmérsékletet jósolnak. Reméljük a hétvégén is folytatódni fog, de egy kis havazásnak már igazán örülnénk.Nem kizárólag, hogy itt Monoron is vágynánk egy ki téli hangulatra és tájra, hanem nagyon kellene a csapadék is.
Egyébként a szalonnák, sonkák pácléből már a füstre kerültek, szombati kínálatunkban már az eddigi választék mellett ezek a finomságok is elérhetők lesznek.
Régóta tervezünk egy jó skandináv filmestet és most végre erre is sor kerül. Sok minden elmondható az északi filmekről, de egy biztos, hogy nem sablon alkotásokkal fogunk találkozni. Fanyar humor, keserédes pillanatok, emberi karakterek, komoly mondanivaló, elfogadás, érzékenyítés mind-mind visszaköszön a filmvásznon. A választás nem volt könnyű, és csak az utolsó pillanatban dőlt el a verseny, aminek eredményeként győzött a Hétköznapi mennyország.
Hosszú idő telt el a legutóbbi KultMozi óta, de várakozásunk végre valóra vált, újra indulhatnak szabadtéri filmestjeink, kinyitott a kertmozi! Májusi filmünkkel emléket állítattunk a színészlegendának, aki áprilisban hagyott itt bennünket. Törőcsik Mari azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i filmfesztiválon is. 2017-ben a Forbes őt választotta a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Ezen az estén rá emlékeztünk a közönségünk által választott filmmel, az Aurora Borealist vetítettük.
Ezen a hétvégén is a'la carte módon üzemelünk, de egyben a KultPince az ügyeletes vendégváró pince is.. Szeretettel invitáljuk kedves vendégeinket, hogy térjenek be hozzánk egy jót enni és inni a hétvégén: 08-án szombaton 12.30-tól 20 óráig, vasárnap 12-19 óráig tartunk nyitva. Menü és asztalfoglalás itt: https://kultpince.hu/programok
KultTerasz - újra nyitunk!
Újra fogadunk vendégeket a hétvégén, megnyitjuk a teraszt 04.24-én, szombaton 12.00-20.00 óra között, lehet fogyasztani a helyszínen a'la carte módon és kóstolni a frissen palackozott KultPince borainkat!