csapatépítés
A nyáresték nemcsak a természet és az égbolt szépségeit vonultatja fel, hanem emlékeztet bennünket arra is, hogy az élet szépsége a pillanatokban rejlik. Érdemes megállni, és érzékelni minden apró részletet, ami ebben az időszakban körülvesz bennünket. A nyáresték szépsége az emberi kapcsolatokban is megjelenik. Barátok és családtagok összegyűlnek, hogy közösen élvezzék ezeket az értékes pillanatokat. Lehet ez esküvő,csapatépítés,családi esemény kapcsán szervezett lakodalom, kertparti, grillezés, esti beszélgetés, ezen alkalmak a környezet kínálta szépségekkel együtt mélyebb kötelékeket építenek és emlékezetes pillanatokat hoznak létre.
A közös főzés egy kreatív és egyben szórakoztató tevékenység, amely ebben az esetben is lehetőséget adott a csapat tagjainak, hogy közösen alkossanak és élvezzék az együtt eltöltött időt és nem utolsó sorban azt élvezettel el is fogyasszák.
Süssünk, főzzünk együtt a csapattal!
Ami szükséges egy jó csapatépítő programhoz, az itt mind megvolt. A csapat tagjai a disznó leölésétől a feldolgozásáig minden munkafolyamatból kivették a részüket. Közben a KultPince csapata kényeztette a társaságot, forralt borral, kezdeti zsíros kenyérrel, frissen sült pogácsával, majd ahogy az dukál következett a hagymás resztelt máj és az elmaradhatatlan sültvér.
Csapatépítő helyszín Budapest környékén, a Monori Pincefalu szívében
A több mint tíz éve üzemelő KultPince a Monori Pincefalu sokoldalú rendezvényhelyszíne, legyen szó akár magán vagy céges rendezvényekről. Egy igazi vidéki hangulatot árasztó strázsahegyi rendezvényhelyszín, nem messze Budapesttől, Pest Megyében, elrejtve a nagyvárosi forgatagtól.
Az ősz maga a csoda. Szabadba csábító színeivel, ízeivel, vendégeinket is elvarázsolja. Az őszi virágok, a vadgyümölcsök, és nem elhanyagolhatóan a dűlők mellett otthagyott othello és izabella szőlőfürtök, a párás reggelek után előbújó nap tartogatnak még látogatóink számára meglepetéseket amennyiben eltöltenek egy napot az őszi pincefalunkban.
Csapatépítő helyszín Budapest közelében, a Monori Pincefalu szívében
Kereket oldott a nyár
Váratlanul kereket oldott a nyár,
Az ősz meg itt az úton poroszkál már.
Kezdődik a színkavalkád - kedvelem,
A szépsége lelkemnek csodás kellem.
A szeptemberi hónap sem volt eseményszegény, volt esküvő, csapatépítés, csapatépítő csámborgás és természetesen KultMozi, ahol a Woody Allen filmje Vicky Cristina Barcelona került vetítésre, meghívott borászatunk a Kemencés Borház volt és mint mindég a gaszroélményt Szurok mester biztosította
Hiszünk abban, hogy egy jól választott helyszínen megtartott csapatépítés, az együtt eltöltött kötetlen együttlét, a csapattagok egymáshoz és a céghez kapcsolódó viszonyát hivatott fejleszteni. Ezáltal a csapat tagjai jobban megismerhetik egymást, kialakulnak a csoporton belüli szerepek, könnyebbé válik az együttműködés és ezáltal a problémamegoldás.
Csapatunk Lukácsy Zoltán borász által tartott borkóstolón mélyítette ismereteit a KultPince borválasztékából, mindezt abból az célból, hogy vendégeink számára szakszerű tanácsot tudjunk adni az éppen aktuálisan felszolgált ételeinkhez ajánlható borainkról. A bor és az étel párosítása során a kiválasztott bornak ki kell emelnie az ételt, ugyanakkor az íz intenzitásban a bornak kell vezetni.