Rendezvény Hírek

Vágóhídra küldött románc
Testről és lélkről filmkritika
ÍRTA
Ritkán látni olyan filmet, ami egyszerre ennyire zavarba ejtően intim és hidegen szenvtelen, mint a Testről és lélekről. De pont ez a jó benne, hiszen ettől a szándékolt kettősségtől válik hihetetlenül erős filmmé a mozikhoz hosszú évek kihagyása után visszatérő Enyedi Ildikó (Az én XX. századom, Bűvös Vadász, Simon mágus) legújabb rendezése. A direktornő a Gigor Attilával közösen dirigált sorozat, a Terápia után megint arra kényszerít, hogy a szereplőkkel együtt lelkünk legmélyebb bugyraiba tekintsünk be, és reméljük, hogy jobban fog tetszeni az, amit ott találunk, mint amit a vágóhídon látunk majd.

Illés Márta festőművész kiállítása a KultPincében
Illés Márta festőművész kiállítás megnyitója a Fánkfalón!
Kultúra a KultPincében
Képesítéseim szerint általános iskolai rajztanár és festőművész vagyok. Számos egyéni és csoportos kiállításon vettem részt Magyarországon és külföldön. Legutóbbi kiállításom Londonban volt a Tudor Barn Galériában. Londonban élünk a férjemmel, és a kisfiúnkkal, de sok időt töltök Magyarországon, Tápióbicskén is.

KultPince Blog
Kedves Olvasó, aki megtiszteltél minket azzal, hogy a portálunkra - mondhatnánk úgy is , hogy virtuális portánkra - benéztél, kérünk, időzz el közöttünk kis ideig.
Érdekességeket szeretnénk itt Neked elmesélni. Nem csak magunkról, arról, ami velünk és általunk a közvetlen közelben megtörténik, hanem tágabb környezetünk hozzánk kapcsolódó napi dolgairól is. A máig megőrzött hagyományokról - hogy tovább adhassuk. A közelünkben könnyen elérhető közösségi eseményekről - hogy lásd, milyen színes és gazdag ez a kis világ is.
Örülünk ha olvasol minket itt - annak még inkább, ha a valóságban is vendégül láthatunk.

Rendezvénytermeink
A pince eredeti, már több mint 100 éves rendezvényterme 35-40 fő befogadóképességű.,A két pinceág egyikét, amely egyben mutatja, hogy milyen is egy agyagba fúrt pince, szintén vendégfogadásra rendeztünk be, itt 50-60 főt tudunk (ültetve) vendégül látni. A pincéhez, illetve a rendezvényteremhez mintegy 90-100 fős kapacitással rendelkező rendezvényterem, fröccsterasz kapcsolódik, mely zárható, fűthető, így egész évben különböző események, esküvők, céges rendezvények, családi rendezvények, csapatépítő tréning hangulatos helyszínéül szolgálhat. A vendéglátás hátterét felszerelt melegkonyha biztosítja

Esküvő Monoron, Esküvői fotók a KultPincében
Zsófi és Balázs, Esküvő, Monor, KultPince
Kovács Ferenc Olaszfotó írása és képei
Szeretném megosztani veletek az idei évem egyik kedvenc sorozatát. Zsófi és Balázs hamisítatlan őszi esküvőjét. Zsófit régről ismerem, de számomra is újdonság volt a laza, vidám, vagány stílusa. pláne az a kardigán.... és az a virágkoszorú. Mondtam már, hogy imádom a virágkoszorút? Színekben és érzelmekben úszott az egész nap., kezdve a megható templomi szertartással és a libabőrös Hallelujah-val, folytatva a mosolygós és nyolcszoros cuppanós polgári szertartással, megkoronázva naplemente fantasztikus fényeivel. A Monori KultPince kiváló helyszínnek bizonyult ehhez a különleges szabadtéri esküvőhöz, amit a memóriakártyámon kívül is szívemben is őrizni fogok.

Monori OEM termékleírás, kapcsolat a földrajzi területtel
Természeti tényezők, a monori szőlők
területe a „Magyarország geomorfológiai térképe” szerint a Gödöllő- Monori-dombság nevű geomorfológiai nagytájon, a Cserhát hegység délnyugati szegélyén elhelyezkedő dombvonulaton, átlagosan 200 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A dombhát délnyugati szomszédságában levő Pesti hordalékkúp síkság nevű és a Pilis-Alpári homokhát nevű geomorfológiai középtájtól Monor határában egy eróziós tereplépcső választja el. Magát a dombvonulatot eróziós völgyekkel tagolt alacsonyabb dombhátak jellemzik. Ezeken a dombhátakon terül el a termőhely.

Monori boros programok 2018-ban
Rendezvényhelyszín Monoron az ezer pince városában!
Itt láthatók 2018. év azon boros programjai amely napokon bizton színvonalas
fesztiválokat boros rendezvényeket találsz fent a pincefaluban vagy a városközpontban egyaránt.

Jégvirágtól Borvirágig Forraltboros Kalandozások 2018
Rendezvényhelyszín a Monori Pincefalu
Jégvirágtól Borvirágig Forraltboros Kalandozások 2018 január 13

Falánk Fánkfalók Találkozója és a farsangi fánk története
Rendezvényhelyszín a KultPince

Chameleon Jazz Band Acoustic
Zenére éhesen és szomjasan, koncert a KultPince fröccsteraszán 2017 december 1. 19 óra
Bálint Rezső - harsona, ének
Borbényi Dániel - gitárok
Birinyi Márk Ádám - zongora
Bartók Vince - basszusgitár
Telek Attila - ütőhangszerek
A tematikus, nagyzenekari hangversenyek mellett mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy bensőséges, baráti hangulatú estek keretében is találkozzunk közönségünkkel. Az akusztikus hangszerelésű koncertkörút ezt a hagyományt kelti ismét életre régi slágerekkel, új dalokkal és érdekes történetekkel.
Koncert és vacsora, koncert és bor, mindez a Chameleon Jazz Band Acoustic koncertjével együtt!
Házigazda: Bálint Rezső